Fő hiba:

A fő hiba, gyártási eredetű, széria hiba, kopog a hátsó futómű!

Ennek ellenére 2001-ben bekerült az országba az autó és forgalomba helyezték!

Forgalomba helyezték úgy, hogy pótalkatrész nem volt biztosítva az autómhoz!

Az importőr, illetve a kereskedő a kijavítás elmaradsának okaként, egyszer az alkatrészhiányt másszor a nem ismert hibát jelölte meg!

A már forgalmazott típushoz kellet volna, hogy legyen pótalkatrész!

A kijavítást 15 napon belül, csere gépjárművet biztosítva 30 napon belül elkellett volna végezni!

A kijavítás a citroen szervíz a jogszabályban foglaltak szerint többszöri alkalommal sem tudta teljesíteni!

Az akkor is hatályos jogszabály lehetőséget biztosított a fogyasztónak arra, ha már a kijavítás nem lehetséges, akkor a vásárló kérheti a cserét, vagy a vételár visszafizetését!

Ezzel a jogommal éltem is, kértem a vételár visszafizetését, viszont az érintettek nem tartották magukra kötelező érvényűnek a hatályos jogaszabályokat! Tehát a kijavítás elmaradt, de a csere, illetve a vételár visszafizetése is!

Valamint a gyári hibás autót nem hívták vissza és nem vonták ki a forgalomból!

Említésre méltóbb "Apróbb" hibák, amik nővelték a fő hiba mellett a márka értékét:

1. Az első szélvédő mosó berendezés nem működik.(ezért az autó téli időszakban nem volt használható)

2. A csomagtér fedélnél a vízelvezetés nem jó ezért beázik a csomagtér.

3. A vezető felöli ajtónál a menetszél bejut az utastérbe.

4. A vezető ülés mozog.

5. A bal hátsó ablaknál az utastér beázik.

6. A vezető felöli ajtónál az ablakemelő, gyakran nem működik.

7. A hátsó rendszámtábla világítás nem működik.

8. A jobb hátsó keréknél a fék erős sípoló zakatoló hangot ad fékezésnél illetve kanyarodásnál.

9. Indításnál a légzsák hibájára figyelmeztető jelzés jelenik meg a komputer kijelzőjén.

10. A gépkocsi motor gyakran leáll többszöri önindítózás után, lehet csak újra indítani.

11. Az ajtó nyitó távirányítója gyakran nem működik.

12. A kormányszervónál szivárog az olaj.

13. A bal első futóműtől kopogó hang hallható.

14. A jobb első futóműtől nyikorgó, szuszogó hang hallható.

A legtöbb elektromos hiba okaként a BSI vezérlőegység hibája jelölhető meg!
Az egység hibájának az oka, hogy beázott az autó a szélvédőnél, így elázott az egység!

Igen! Ez egy hatmillió forintos Citroen!

NE FELEDJE EL, HOGY 2001-BEN EZ A C5 TÍPÚS CSÚCSMODELL VOLT A CITROEN KÍNÁLATÁBAN!